Korábban már beszámoltunk arról, hogy 2020-ban már a Tisza-tavon és a Bodrogon is lehet csatornahajózni.

Tavaly ősszel már volt lehetőség kipróbálni ezeket a vízi-járműveket, melyek nagyon jól vizsgáztak próbaútjaikon.

A tavaly meghirdetett és kiemelt kormányprogramként kezelt tiszai nyaralóhajó-program aktualitásairól most Környey Balázs, a MAHART nyaralóhajózási projektvezetője és Petényi Mirkó, a program kommunikációs vezetője közösen számoltak be a Magyar Logisztikai Egyesület legutóbbi rendezvényén – adja hírül a turizmus.com.

Mi pedig itt írtunk róla korábban, nézd meg itt!

A Tisza-tavon Kisköre a nyaralóhajók déli báziskikötője, ettől a ponttól egyelőre csak észak felé hajózhatunk a Tiszán. Ennek oka, hogy a Tisza I. Vízlépcsőt ebben az évben újítják fel.

A tiszalöki vízlépcsőig például 27 kilométeren keresztül csodálhatjuk a Tisza-tó fenséges látképét. Ezen az útvonalon két nagy sziget található, a háromszög alakú Aranyosi-sziget és a csónak formájú Buláti-sziget. A Tisza-tavon emellett közel 1000 sziget található, amelyek csónakkal, kenuval vagy kajakkal közelíthetőek meg. A hajózás közben pedig érdemes megpihennünk a szabadstrandon vagy a számos étterem, bisztró valamelyikében, amelyek a partközelben várják a látogatókat.

Mi az a nyaralóhajózás?

A nyaralóhajózás a kedvtelési célú belvízi hajózásnak az a turisztikai lehetősége, amely hajóvezetői engedély nélkül vezethető, szállást is nyújtó, lassú járású motoros hajókon teszi lehetővé az önálló nyaralást az erre alkalmas, engedélyezett vízterületen (folyó, tó, víztározó, csatorna) a kora tavasztól késő őszig tartó nyaralóhajózási szezonban.

Nyaralóhajó 1X1

  • Háromféle hajótípusból lehet választani, a Quattro 4+2, a Sixto 6+2, az Octo pedig 8+2 személyesek.
  • Mindegyik hajón kétágyas hálófülkék,wc, zuhany bent és utóbbi kint, felszerelt konyha-étkező van- egyszóval full kényelem.
  • A hajókkal száguldozni nem lehet, maximális sebességüket 10 km/h állítják be.
  • Vezetésük félórás „kiképzés” után bárki számára elsajátítható, külön engedély sem kell hozzá!
  • Saját tetőterasz, saját létra a vízbe…

Ha foglalni szeretnél nyaralóhajót, vagy csak tájékozódni a lehetőségről, árakról, azt itt teheted meg! Kattints ide!

Ki bérelhet nyaralóhajót?
  • Hajóvezető-engedély nélküli hajózás
  • 18 életévét betöltött személy vezetheti a nyaralóhajót,
  • aki részt vett a hajóvezetői oktatáson