Még alig tudtunk örülni az ősznek, de máris a télre készülünk: november 2-től csökken a Tisza-tó vízszintje. A Közép Tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság kiadta tájékoztatóját a tó téli leengedésének ütemtervéről, melyet általában november elején szoktak megkezdeni.

Tisza-tó téli vízszintjét idén is – hasonlóan az előző évekhez- két lépcsőben tervezik beállítani.
A Tisza-tó téli üzemrendjével kapcsolatban a tavat üzemeltető KÖTIVIZIG a napokban rendezte meg Kiskörén, a szakaszmérnökség Chiovini-termében az immár hagyományosnak mondható egyeztető tárgyalást.
A megbeszélésen a Tisza-tó által érintettek vettek részt és mondhatták el észrevételeiket. Lovas Attila igazgató tájékoztatta a jelenlevőket az új vízjogi üzemelési engedély óta végrehajtott téli vízszintekről és azok tapasztalatairól.
Hangsúlyozta: a téli üzemrenddel kapcsolatban tett észrevételeket a vízjogi engedélyben rögzítettekkel összhangban tudják figyelembe venni.
Az elhangzottak és az írásban beérkezett álláspontok alapján javaslatot tett a Tisza-tó téli üzemrendjére. Az érkező vízhozam és a vízhőmérséklet figyelembe vételével a vízszintcsökkentés két ütemben tervezett.

Az első ütem várható kezdeti időpontja november 2., amikor a Kisköre-felső vízmércén mért 720 cm-es vízállásról egészen 565+10 cm-ig csökkentik a vízszintet.

Ennek elérésének várható időpontja november 22., majd ezt a vízállást november 30-ig tartjuk. A második ütemben, december 15-re 620 -10 cm-es vízállást állítunk elő és tarjuk a tavaszi feltöltés időpontjáig.
A téli alacsony vízállás lehetőséget biztosít a kikötők, strandok és a tározó belső területeire tervezett építési munkák kedvezőbb körülmények közötti elvégzésére, különös tekintettel a nyaralóhajózás infrastruktúrájára.
A téli vízszint beállításánál végzett vizsgálatok – amelyeket a KÖTIVIZIG Regionális Laboratóriuma folyamatosan végzett/végez -, kimutatták, hogy a Tisza-tó kétlépcsős vízszintbeállításának halbiológiai szempontból nem volt negatív hatása. Alacsonyabb vízszintnél a halak a mélyebb vízrétegbe húzódnak vermeléskor, majd a mintegy egyhetes alacsonyabb vízszinttartást követő 2. lépcsőben megemelt vízszint esetén is maradnak vermelő helyeiken. A 2. lépcsőben megemelt vízszintnél a plusz víztömeg egy esetleges egybefüggő jégborítottság esetén is biztosítja az átteleléshez szükséges oldott oxigéntartalmat.
Forrás: KÖTIVIZIG